REMÉNY-HANG

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (János 3:16)

Szűz Mária üzenetei

bible.gif.png

A Szűzanya medjugorjei felhívása:

 Drága gyermekeim!

Személyes megtérésre hívlak titeket. Ez a ti időtök. Nélkületek a jó Isten nem tudja megvalósítani a tervét. Drága gyermekeim, növekedjetek nap-nap után az imán keresztül, hogy közelebb jussatok Istenhez!

23_sorv.gif

MISE ÉS PRÉDIKÁCIÓ


- Köszöntelek, drága Szűzanyám! Mit bízol ma rám?

- Ma a miséről és prédikációról szóló tanítás következik.

Mi is a szerepe a MISÉNEK? Hogy ketten - hárman - sokan összejöttök Jézus nevében, Őt ünnepelni, tanulni, bűnbánatot tartani, s az Eucharisztiában Vele táplálkozni.

Szent Fiam mondja: „Ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott velük vagyok én is."

S azt is mondja: „hozzád megyek, és lakást veszek benned."

Amikor összejöttök az Ő nevében egy közösségi találkozón vagy éppen vasárnapi misén, ott a sok kis lakás összeadódik, lesz belőle egy ház, azaz egyház. A vasárnapi misék is alkalmasak arra, hogy Jézus szent nevében jöjjetek össze. A szándék mindenesetre az, hogy a 7. nap megszentelésében központi szerepet kapjon a szentmise, ahol közösen emeljük lelkünket Istenhez. Jó alkalom a közös gondolkodásra, Jézus tanításainak megismerésére, tanúságtételre, a közös imára egymásért is.

Az ünneplő szertartás fő része az Eucharisztia. Jézus szent testét jelképezi az a pici, áldott kenyér, a szent ostya, amelyet a kellő, közösen elmondott bűnbánati ima után magatokhoz vehettek, szent áhítattal. Megszólíthatjátok Jézust. Ha kellőképpen el tudtok csöndesülni, s Rá figyelni, biztosan válaszol nektek. Hol egy-egy gondolattal, hol útmutatással... Mondandója azonban minden esetben jó gyümölcsöt hoz: békét, örömöt, együttérzést, építőt, buzdítót, vigasztalót. S tanultátok:Gyümölcséről ismerszik meg a fa!"

A mise egyfajta szertartás keretében zajlik. Ha elemezzük ezt a szót: ősi magyar szavunk a szer, ami isteni rendet, törvényt, igazságot, szeretetet jelent. Ennek megtartása a szertartás. Ilyenkor lelkiismeret- vizsgálat után gyóntok, azaz megtisztultok, hogy szíveteket ünnepi ruhába öltöztetve járuljatok az ünnepi asztalhoz, ahol Jézus saját testét nyújtja néktek.

Mindezt még megelőzik imáitok, dalaitok, dicsőítésetek, hitvallásotok, s a napi prédikáció - ami a napi igerészt kibontja -, hogy valóban fölemelhessétek lelketeket. A PRÉDIKÁCIÓ nagyon fontos része az istentiszteletnek, hiszen tanulni is mentek a misére, s ha a pap rá mer hagyatkozni a Szent Szellem - a Szentlélek - vezetésére, akkor hiteles, isteni tanításban lehet részetek.

Az IGE itt mindennapi kenyeretekké válik, így szellemi, lelki és testi táplálékban egyszerre részesültök. Megtapasztaljátok, hogy a SZER: ETET, azaz az ISTENI REND, TÖRVÉNY, IGAZSÁG TÁPLÁL, ERŐSÍT, FELTÖLT AZON SZERETET ÁLTAL, amelytől indíttatva Jézus vállalta áldozatát érettetek, hogy el ne vesszetek, s örök életetek lehessen!

Amennyiben lehetséges, vegyetek részt a miséken, vagy misézzetek ti magatok, hogy a közös ünneplésben is összeforrhasson a lelketek, kézen fogva megbékülhessetek egymással, s segítsétek egymást a jézusi úton járni!

A templomba vigyétek oda Jézust a szívetekben, mert Ő nem a kőfalak között lakik, hanem bennetek! Hisz a test a lélek temploma, így megfelelően emelkedett lélekkel mindig templomban lehettek! Betartván az isteni rendet, a SZERTARTÁST, ti is képesek lesztek a SZER-ETET segítségével másokat (otthont, családot, barátokat, testvért, minden felebarátot) etetni, szeretni, ráfigyelni. Építő, buzdító, vigasztaló szavakkal, tettekkel ajándékozva meg őket!

S ÉN megáldalak titeket eme munkálkodásotokban SZEPLŐTELEN ANYAI SZÍVEMMEL.

Köszönöm, hogy hallgattok hívásomra!

Mária

- Dicsőség és hála tanításodért, drága Szűzanyám!

- Megáldalak. Vess keresztet!

- Ámen.

2010. június 18.


Médium: Deák Éva Mária
Kontroll: Szné Halász Judit

23_sorv.gif






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 15
Heti: 59
Havi: 368
Össz.: 131 712

Látogatottság növelés
Oldal: Szűz Mária üzenetei - Mise, prédikáció
REMÉNY-HANG - © 2008 - 2024 - remenyhang.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »